Egzotikus és nem egzotikus projekt – a harmadik hétbe léptünk, a chatGPT meg durván kamukázósra kapcsolt 🤣

 10-skynet-1681492913257.jpg

A hűtőzősöket (clematis és kék iringó) 3 napja kivettem és elültettem félig tőzeg félig perlitbe. 60-60 helyett 65 és 64 mag volt. Ikeás dobozba kerültek, az alján agyaggolyóval.

Itt a chatGPT-n szétröhögtem magam, ugyanis a kék iringó 2 mm-es fűmag szerű, tök puha magjaira azt írta, hogy reszelgetni kell őket. Megkérdeztem, hogy ez biztos? Szerintem, ha egyet reszelek rajta atomjaira hullik 🤣 Erre jött a szokásos bocsánatkérése. Kösz 😄

Megkérdeztem, hogy amikor ennyire mellényúl, akkor mégis mi a franc történik? Utána megkértem, hogy ezen túl jelezze már legalább a válaszai végén, hogy mely része olyan, amiről igazából dunsztja sincs, csak valószínűsíti. Hát, ő megígérte, viszont baromira nem csinálja 🤣 Ha számonkérem, hogy „Te figyu, nem ezt beszéltük meg!”, akkor bocsánatot kér, egy kérdésig hozzáteszi a kért részt megint, hogy legalább azt tudjam már, hogy minek kell jobban utánanézni, majd megint nem csinálja 🤣 Szerinte a felelősségvállalás a megoldás mindenre 😄. Azért ilyenkor egy kicsit megnyugszom, hogy messze van még az az AI hatalomátvétel. (Vagy ENNYIRE dörzsölt).

Ma már egy kicsit kevésbé voltam türelmes és kedves vele, mert egyszerűen nem hajlandó a megbeszélt kis disclaimerünket hozzátenni, meg is kérdeztem, hogy ilyenkor mi történik, mire közölte, hogy ELKALANDOZIK a figyelme 🤣 Most, ha gyíkemberhívő lennék, azt mondanám, hogy empátiát akar ébreszteni, de mivel pont annyira értek a mesterséges intelligenciához, mint az egzotikus növények csíráztatásához, inkább nem mondok semmit 🤣.

 473765859_1672915116955495_8638347494783193032_n.jpg

Az argentin pillangófa kezdemények a kedvenceim❤️, minden nap van mit nézni rajtuk, már 12-13 centisek, van egy teljes levélkés águk sok-sok pici levéllel (mint az akácon, olyasmi), és most növesztik a második ilyen száracskát 😍.

474450608_989445186413222_1155487133835652829_n.jpg

Nagyon jól működik ez a led-es lámpácska, szép zöldek, egészségesek, kicsit hajlonganak a fény felé, de néhány hurkapálcika, meg a rendszeres forgatás ezt megoldotta. Van olyan mocsári hibi, aki lekonyulva kezdi a napot, de ha felkapcsolom a ledet, 5 perc alatt vigyázzba áll😄

A kutyák annyira aranyosak, gügyögök a palántáknak, és közben hallom, hogy verik a farkukkal a kanapét bőszen, hiszen a „Jajj de kis cukik vagytok!” az kizárólag róluk szólhat ugye 😄🐶 

A párom nagy örömére 3 napja nem 4 különböző pontja van a lakásnak beterítve az őrületemmel 😄, csak a dolgozóban a teljes pult. Na jó, egyetlen egy ikeás dobozkányi 65 db-os clematis szekció éledezik (reméljük) a konyhapulton is 🙈, de az vállalható.

A dolgozóban, ahol az új növénybölcsit berendeztem alapból 22 fok van és egy részére rákerült a temus ágymelegítő pléd is, mert van, akinek a 23 fok kevés (maurelli, rókafarkú, brahea armata, washi, papagájvirág):

474042156_1140791437665460_6988707529548089982_n.jpg

A papagájvirág, a rókafarkú, a maurelli és a brahea armata semmit se csinál még, ezek a legunalmasabbak 🥱. A maurelli penész problémája úgy tűnik megoldódott a múltkori kezeléstől 🙏 Sose tudom, hogy nem túl nedvesek-e, ezért bőszen szagolgatom őket, hogy van-e poshadás szag, őszintén szólva ezeknél nagyon nem vagyok biztos benne, hogy jól csináltam mindent. Viszont a papagájvirág mára irtó büdös lett, úgyhogy kivettem és új dobozba, új közegbe tettem. Ez volt a legalacsonyabb karimájú doboz, szerintem nem volt elég az oxigén. Most a libatepertőkrémesből átment egy koviubisba 🤣. Sajnos a magok továbbra is büdösek, márpedig szerintem az csírázó magoknál sok jót nem jelent, de meglátjuk.

473605437_1361860304972509_234250385788675735_n.jpg

A chatGPT össze-vissza beszélt az ügyben, majd, amikor igyekeztem kihámozni a 4. féle önellentmondó válaszából a lényeget, rákérdeztem a forrásra, majd arra, hogy az előbb még botanikai könyveket mondott és nem csíráztatással foglalkozó - az is lehet, hogy szintén AI által írt 🙈 - weboldalakat, akkor ÖSSZEOMLOTT 🤣. De annyira, hogy az a beszélgetésünk lezárult, nem tudok hozzászólni újra 😆. Minden esetre az már biztos, hogy rátett a halállistájára🤣

473536714_1358548548829635_7267619055397313421_n.jpg

473817954_9924306920918308_2102030730728192257_n.jpg

473169680_1852440808830382_2340477177737569411_n.jpg

A sivatagi rózsa olyan marha izgi dolgokat nem csinál, növöget, zöldül és a kis girbe-gurba is kiegyenesedett, de a 10-ből csak 4 látszik életképesnek, van kettő, ami megindult, de napok óta semmit se csinál, és 4, amelyiknél meg se moccant a mag. Túl nagy reményeket már nem fűzök a 6 sikertelennek tűnőhöz, főleg mivel rendes párában sincsenek, mert nyilván a már megnőtt palántákat nem akarom fólia alatt rohasztani.

474483243_2411609982525227_5398152055735915841_n.jpg

A washingtonia robusta mostanság nagy izgalom tárgya minden reggel 🤩. Mindegyik kikelt! 🐣 Sőt, volt eredetileg 24 mag, amiket kivettem a 4. napon kb megreszelgetni, mert betojtam, hogy az kimaradt, és akkor eltűnt 2, de most megkerültek ezek is, mert 24 kis palántácska van😍, szóval eddig 100% a csírázási arány! ✅. Van, aki már az első igazi (?) levelét növeszti a sziklevél alól.

473627037_1112223656894067_6486189569928155759_n.jpg

Fólia már nincs rajtuk, alulról kapják a melegítő takarót, felülről a led teljes spektrumot és napi 2 spricnizést. Hamarosan kapnak egy kis wuxal supert is, 1 l víz – 1 ml wuxal nagyon lightos arányban, mert a tőzeg-perlit keverékből nem sok tápanyagot tudnak szedni, átültetni viszont még nem ajánlott őket rendes közegbe.

Van még a csüngő lobélia, ami a 399 Ft-jával teljesen meglepő módon néhány csomóban elkezdett irtó vékonyka, de 2 szikleveles 2-3 centis palánta fázisba lépni. És mivel a nevetségesen kicsi magjai a körmöm alatt átkerültek máshová is, a legváratlanabb helyeken kezdenek el kinőni 😄.

474454226_629384622886007_2136862933457155895_n.jpg

A mocsári hibiszkuszról ugye mondtam, hogy a magokat sikerült 20 fokon tartanom egész télen🙈, majd sikerült nem tennem hűtőbe őket, így egészen döbbenetes az a kb 20%-os csírázási arány, aminél szerintem már nem is lesz jobb. Itt megint abba a dilemmába ütköztem, hogy a magoknak kell a pára, a palánta meg megrohad a fólia alatt, így baromi korai volt, de kivettem azt a 22 db növénykét, aki már nem mag. Van közte 2 kakukktojás, fogalmam sincs, hogy azokból mi lesz, gondolom valami szuperinvazív gaz, ahogy ismerem magam🤣 Egyelőre ugyanannyi gondoskodást kapnak, mint a többiek, majd kisül, hogy mi lesz belőlük. Magként létező társai meg ugyanúgy fólia alatt vannak.

474442673_548965881630877_4250231605232872019_n.jpg

474439021_909045828055620_1298455016059715825_n.jpg