Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Imádom az elefántokat és őszintén szólva nem is tudtam, hogy Koh Phanganon és Koh Samuin is lehet velük találkozni, úgyhogy nagyon meglepődtem, amikor az egyik dzsungelt átszelő úton a robogóról megpillantottam két elefántot, akiket épp mosdatott a gondozójuk. Úgy gondoltam, megérdemelnek egy külön…
Imádom az állatokat, a természetet, így nagyon vártam azt is, hogy a helyi madarakat, növényeket, mindenféle tengeri állatkákat, majmokat, stb. lássam. Voltak félelmeim is és kicsit csalódtam is, hogy nincs annyi egzotikus állat, mint hittem, de így is bőven volt találkozás, amire szívesen emlékszem…
Amikor megérkeztünk, Bangkokban töltöttük az első napot, onnan pedig Koh Samuira mentünk repülővel, azután pedig komppal Koh Phanganra. Koh Phangan egy sziget, amit 20 éve még senki nem ismert kb, csak a Fullmoon partykról volt ismert, aztán a leleményes thaiok rájöttek, hogy itt is baromi szépek a…
Most elég sok thaiföldi sztorim van, főleg ezeket fogom megosztani eleinte veletek, aki esetleg Bangkokba, Koh Samuira vagy Koh Phanganra készül, találhat majd benne hasznos infókat is, de először egy rohadt szürreális történettel szeretnélek rongálni titeket, egyszerűen muszáj ventelnem, mert ugyan…