Thaiföld, Koh Chang - idén a kultúrsokk elmarad
Eredetileg Thaiföld miatt kezdtem írni ezt a blogot, és most újra itt vagyunk ebben a szürreálisan csodálatos és zavarba ejtően kétarcú országban 😍. Tavaly annyira szerelembe estünk Thaifölddel Koh Phanganon, hogy egyértelmű volt, hogy vissza kell jönni és a hazaérkezés után csak úgy tudtuk tompítani a valóságba való visszatérés mélységesen kétségbeesett téli nyomorát, hogy már áprilisban megvettük a repjegyet idénre 😅.
Lesz szó utazástól, árakról, szolgáltatásokról és - az idén már mérsékelt - kultúrsokkról. na nem azért, mert indokolatlan lenne, idén is iszonyat furcsa itt minden 😅, csak tavaly megnőtt az ingerküszöbünk.
Én részemről nem tudnék minden évben ugyanoda visszamenni, évi egy nyaralással a nagyon szerencsés kategóriába sorolom magam, de így is csak 20-30 nyaralás jut az életemre, mert ugye sajnos el is kellett addig jutni, hogy legyen pénz nyaralni 😅, bakancslistás helyekből meg úgy 400-500 van a fejemben, szóval sajnálnám, ha legalább nem egy másik részére mennénk az országnak, még ha nem is másik országba.
Mivel egyértelműen a repülés volt a tavalyi út legkellemetlenebb része a maga 2 átszállásával és 24 órájával, idén közvetlen járatot kerestünk. Mintha hallottam volna ilyet, hogy most már talán van ilyen Budapestről is, de tavaly áprilisban még csak Bécsből volt, és mivel jóval előbb vettük meg a jegyet, konkrétan olcsóbb volt a Bécs-Bangkok 10 órás közvetlen járat, mint a 2-szer átszállós emberkínzás. (EVA air, fél misi oda-vissza/2 fő, 2 feladós 20 kg-ossal és 2 kézi 7-essel).
A Budapest-Bécs cca 3 órás útvonalat Flixbussal tettük meg, mivel az egyből a bécsi reptérre visz a népligetből, ez összesen 2 főre 12e Ft lett volna oda, ugyanennyi vissza, lehet, hogy olcsóbb is lehetett volna, ha korábban vesszük meg a jegyet, de ez van, így is jobb, mint Bécsben fizetni a parkolást horror áron 2 hétig. Amiért nem ennyi volt, az az, hogy a férjem, aki az én szuperszorongó mindent agyonbiztosító alkatomnak a szöges ellentéte (na jó, egyszerűen csak valljuk be, hogy a szétszórtság mellett az ő képe van a magyar értelmező kéziszótárban 🤣), Zuglóban hagyta az autóban a pénztárcáját, amire a buszra szállás előtt 40 perccel jött rá. Még szerencse, hogy az én képem meg a minden miatt is aggódást illusztrálja a magyar értelmező kéziszótárban, így a 2 órával később induló következő busszal (8ezer/fő🥴) is elértük a repülőt flottul. Persze ezt is ki kellett fizetni, a fel nem használtra meg nagy kegyesen jóváírtak 2500 Ft-ot voucherben, amit kb soha nem fogok felhasználni, de ez van, legalább elértük a repülőt Bécsben.
Lehetett volna még vonattal menni, de az nem vitt volna közvetlenül a reptérre, és ugyan - tanulva a legutóbbi teljesen felesleges extra cuccoikból, amiket vittem (esernyő, a rajtam levőn kívüli hosszúnadrág és hosszúujjú, edzős cuccok (🤣🤣🤣), esernyő (🤣), hajszárító, hajvasaló (🤣), sminkcucc, és csupa olyan csajos dolog, ami úgyis azonnal leolvad a fejemről a 30 fokban és a párában) - idén egy teljes feladott nagy bőrönddel kevesebbet vittünk, így is nagy szívás volt ketten három harciszekeret mozgatni.
A repülő út 10 óra 5 perc hivatalosan és 17:45-től másnap reggel 9.50-ig tart, úgyhogy a jobb alvókával megáldottak (vagy az altatóval készülők) a nagy részét nem is kell, hogy végig kínlódják, elég aludni egy „jó” nagyot és már Bangkokban is vagyunk. Nyilván iszonyat kényelmetlen, mint minden repülő, ráadásul a folyosó 2 oldalára szólt a jegyünk a wc előtt, ahol hátra se lehet rendesen hajtani az ülést (viszont legalább meglepő módon nem volt permanens sz@rszag), de ha az ember bedob egy altatót (amiért azért egy kicsit aggódtam, hogy nem egy thai börtönben fogunk-e kikötni miatta), akkor az ilyen apróságok eltörpülnek, hogy mindenhogy fáj, és alszol, ha kényelmes, ha nem (valamint egész másnap is akaratlan minialvásokat produkálsz és egész napos szédülést, de ez részletkérdés 😅).
Eléggé taszít minket a tömeg és a nagyon turistás helyek, így idén is olyan célpontot kerestünk, ami nem teljesen kiépült, de emiatt nem is egy turistalehúzós tömegnyaraltatás szagú thai Siófok. Tavaly elég lelombozó volt - a szinte ugyanennyire kiépült - Koh Phangan után a már-már nagyvárosias Koh Samui.
Szóval tavaly ilyenkor Koh Phangan és Koh Samui volt az úticél, idén Koh Chang, amit Elefántszigetnek is hívnak, no nem az elefántok extrém magas száma miatt, hanem a sziget formája miatt. Vannak amúgy fogságban tartott elefántok dögivel, mindenféle szuperetikátlan kényszerfürdéssel meg 120 kilós turisták cipelésével, de mivel szeretem az állatokat, az elefántokat meg különösen, ilyenben nem veszünk részt. Itt sajnos etikus elefánt rezervátum nincs., mint Phanganon.
Itt ugye nincs reptér, ezért sem annyira elterjedt célpont még, és kulturális látványosság sem sok van, a sziget turisztikai értékét csak a 90-es években kezdték kiaknázni, így nincs tele 5 csillagos hotelekkel, puncipingpongos szexturista sétálóutcákkal meg diszkókkal, de azért vannak bárok, éttermek, sok ember, aszfaltozott utak, 7-11 minden sarkon (ez kb a helyi cba), és a megszokott thai üzeltsorok az elmaradhatatlan mosoda-robogóbérlés-whiskey-s üvegben benzin kombó üzletekkel, hajfonással, szépségszalonnal, masszázs studióval, tattoo szalonnal, weed shoppal (tavaly be akarták tiltani, de aztán rájöttek szerintem, hogy nem akarnak a turisták számára ekkora vonzerőt nyújtó szolgáltatást csak úgy kinyírni🤣), programturizmus irodával, gyüömölcsshake-essel, gyógyszertárral, kínai ruha és minden más bolttal. Egyedül egy dolog van, ami nincs a white sand beachen, az olcsó kis lepra kajáldák, amiktől minden ÁNTSZ ellenőr sikítva menekülne, mi mégis annyira megszerettünk őket Phanganon. (És soha nem volt semmi bajunk tőle). Ehhez messzebb kell menni a legmenőbb beach-től és nem is annyira olcsó, mint Phangan, vagy tavaly óra dolgozott az infláció, vagy ez a nyaralóhely drágább már, de itt már nem 60-70 bath egy púporozott tál főétel, és nem is annyira a tipikus thai kaják vannak, több a hamburger, pizza, pasta, tengeri herkentyű étterem. Így is olcsóbb, mint otthon, de egyre kisebb a difi az árakban.
(Rántott tintahal, rákocska sült krumplival 120-150 bath, curry rizzsel 120-140 bath, kis sör 70 bath, gyümölcs shake 100-120 bath, nagy víz a 7-11-ben 16 bath, szóval olyan 20%-al magasabbak a parton az árak, mint a Phangan-on megszokott asztalhoz odaragadós helyeken, ahol a kaja mindig kifogástalan volt, itt viszont sajnos azért nem mindig az.)
(Ami csípősnek árulnak, az itt VALÓBAN csíp 🤣)
Koh Chang a második legnagyobb szigete Thaiföldnek Phuket után, a sziget 30 km hosszú. Ahogy Koh Phanganon, itt is a sziget közepe hegyvidék (majdnem 800m magas a csúcs) és dzsungel, és a parti sávon vannak körbe települések, itt megy végig a főút is, ami elég bénácskán nem záródik be az út elejébe, hanem a körnek az utolsó pár km-e hiányzik délen, így a szállás kiválasztásánál érdemes résen lenni, hogy mondjuk az otthon kinézett beach-re (mondjuk úgysem az lesz a kedvenc 😅) ne egy óra robogózás oda, egy óra vissza legyen minden nap, bár a szerpentines utakon a pálmák közt elég élvezetes robogózni, annyira azért nem, hogy a 2 hétből 3 nap ezzel menjen el, ráadásul durván balaesetveszélyesek is a hajtű kanyarok a 45 fokos dőlésszöggel, a robogók fékjeinek a megbízhatóságával és a részegen és/vagy betépetten robogózó turistákkal kombinálva. Olyan nem igazán van, hogy út, ami keresztülmegy a szigeten és járható autóval vagy robogóval. A robogóbérlés 250 bath/nap kb, egy whiskey-s üveg cca 1 l benzin pedig 50 bath (ami több szintén, mint Phangaonon volt). (BTW ki issza meg a thai nyaralóhelyeken kizárólag ugyanabban a whiskey gyártónak az üvegében árult whiskey-ből ezt a hihetetlen mennyiséget, és miért csak és kizárólag ebben hajlandóak benzint árulni??? 🤣)
Szóval Bankgokban leszálltunk, felmarkoltuk a poggyászt és lóhalálában futottunk a buszhoz, amire azt hittem, egy óra a leszállástól számítva elég lesz, de mivel gyalog végig kellett a poggyászért az egész kurva reptéren sétálni (félálomban szédelegve), éppen csak elértük a buszt.
Itt következett egy 7 órás buszozás egy olyan „luxus”buszon (😅), ahol volt egy csomó üres hely, így baromi kényelmes volt, rendesen kinyújtózva lehetett aludni. Délben egyszer csak megálltunk, és olyan igazi thai-osan minden előzetes bejelentés vagy infó nélkül letereltek minket a buszrói 😅. Tavaly nem sikerült a 2 hét alatt egyszer sem ilyen rosszat ennem, de itt szar is volt a kaja és kevés is, viszont cserébe drága, úgyhogy újra bebizonyosodott az elvünk, hogy ahol előre meg van főzve és kirakva, az nem jó hely. A busz/komp/busz út 2800 bath/fő oda-vissza. Már nem 10-el, hanem 12-13-al kell szorozni sajnos, olyan sokat erősödött a forint a tavalyi elképesztően erős mivoltához képest 🤣.
Kicsit sajnálom, hogy már otthonosan illeszkedtünk vissza azonnal a miliőbe (mijijőbe, ahogy az üvegtigris óta hívjuk🤣): ráguggolós wc olyan wc lehúzóval, amin percekig gondolkodsz friss érkezőként, hogy megéri-e hozzáérni, kézmosás szappan nélkül, kóbor kutyusok, akik a tűző napon tikkadozva várják a maradékot a konyháról, ragacsos viaszosvászon terítő és műanyag tányérok 🤣. De már nem aggódtunk semmin, nem vágott pofán a meleg, és nem lepődtünk meg a 600 Ft-os főételeken, se a kutyákon, se a konyhában a pulton a seggét nyalogató macskán, se azon, hogy fogalmunk sincs, mit eszünk, csak kényelmesen belehelyezkedtünk azonnal az otthonos környezetbe 🥰.
(Az autóút melletti "gaz")
Egyetlen dolog sokkolt, amiről tavaly tudomást sem vettem, de azóta ugye totálisan növénybuzivá váltam. Itt MINDEN tele van olyan növényekkel, amik otthon csilliárdokba kerülnek, a 16 ezer forintos elefántfül vagy.a banán”fák” pl. konkrétan a gaz az autóút mellett 🤣. Szerintem olyan lehet, mint nekünk a parlagfű, kiirthatatlan szar, ami mindenhova odanő 😅. Én meg nekiálltam, a poros útról fotózni meg lelkezdezni, hogy mennyi van belőle 🤣
(random jackfruit fa)
Természetesen lelkesen agyonfotóztam mindent, kb. olyan látványt nyújtva, mintha egy thai nő a falunkban egy muskátlit csodálattal, könnyeit törölgetve simogatna meg fotózna rommá 🤣. De a növény kérdés külön posztot érdemel majd, mert a nyaralásom egyik legnagyobb szórakozása idén az, hogy csodálom, fotózom, beazonosítom a növényeket, utána nézek, hogy otthon valahogy életben tartható-e és súlyos erkölcsi vívódásokat folytatok a magok (szuperillegális) hazaviteléről magammal.
(*Disclaimer: a blogban leírt minden illegális tevékenység természetesen a képzelet szüleménye 😅 és ha netalántán valami szuperrezisztens baktérium Európa teljes burgonyatermelését kinyírná 2026-ra, ahhoz sincs SEMMI közöm.)
(Tengeri hibiszkusz mag)
Szóval 6 és negyed órát buszoztunk, aztán kb 30 percet kompoztunk egy autós kompon, majd 15 percet buszoztunk és – 36 óra után - már meg is érkeztünk életem harmadik legocsmányabb szállására, de azt a hihetetlen balfaszkodást, amit a szállás kapcsán lerendeztem, szintén egy külön posztban fogom megosztani, ha meg merem egyáltalán 😅, mert a kínos helyzet fogalmát olyan szinten maxoltam ki vele, hogy azt egyszerűen nem is lehet szavakba önteni 🤣. A busz-kompon busz-hotelhez busz ára a 12go -n otthon megvéve. A szállás 12 éjszakára olyan 200.000 Ft volt átszámítva, ami nem egy hostel ár, de nem is egy jó szállás, kb a Balatonnal összehasonlítva azokkal a szállásokkal lehet párhuzamba állítani, ahol a frissen kihalt nagyszülő parti otthonát csipketerítőstül, retro fürdőszobástul, kipreparált vaddiszófejestül kiadják gyorsan az örökösök.
(thai lakberendezési "dizájn" 😅)
Amúgy baromi jó helyen van a szállás, és ezzel el is mondtam kb minden jó tulajdonságát, egy út választ el a legmenőbb White Sand Beachtől, amit sajnos lehetetlen képeken visszaadni, de ez természetesen az igazi giccsesen gyönyörű, fehérhomokos, pálmafás, buja trópusi dzsungellel szegélyezett beach, ahol a pisimeleg hullámokból a part felé fordulva egy szinte függőleges, vagy 500 méteres sziklafal szegélyez körbe, amin konkrétan igazi dzsungel van hihetetlenül elburjánzott növényzettel. Felfoghatatlanul szép a látvány, pedig már 2 teljes napja néztem. Mögötte a távolba a párába burkolózott hegycsúcsok szintén feldolgozhatatlanul buja dzsungellel takarva, a vízbe befelé gyalogolva pedig semmi nem töri meg a horizontot.
(geccsesen gyönyörű naplemente a nyugati parton végig)
A növényzet teljesen hihetetlen egyébként mindenhol, van, ahol látszik, hogy szép, parkos, karbantartott kert van, de van egy csomó, ahol csak így vadon nő mindenféle szubtrópusi, trópusi gyönyörűség, futónövény, indás mindenféle, banán, 15 kilós fürt banánokkal, cikász és pálma elképzelhetetlen sűrűségben. És minden brutálisan nagy, 15 méteres utazók pálmája, rókafarkú iszonyat mennyiségben, tamanufák és tengeri hibiszkusz mindenhol és borzalmasan sok alocásia, colocásia, meg mindenféle kontyvirágféle hihetetlen színekben. Persze alattuk csak úgy a földön hevernek sokszor a magok, amiket ugye szigorúan tilos hazahozni.
Nyilván a buja növényzet közt olyan igazi thai-osan random szögetdrótkerítés, fecskendő, varánusz, üvegszilánk, potenciális mérgeskígyó búvóhelyek, a mindent rommá csomagolásuk eredményeként olyan 1millió tonna műanyag hulladék, építési törmelék, fekete özvegy, majmok (amit én még sajnos nem láttam), Orbán Réhel szaros pelenkája, döglött hal, élő kóborkutya, elhagyatott szellemhotel, oltárok, meg kb tényleg az ég világon minden, amit el lehet képzelni van, és a legrandomabb helyeken felbukkanó bűzök és forró áramlatok is a megszokottak, de valahogy ezek már nem lepnek meg. Most már elég magas az ingerküszöbünk, minimum olyanok kellenek a meglepődéshez, mint a szemközti ruha-cipő-mindenes kínai bazárban a hölgy, aki a bolt közepén sütöget valami kaját egy elektromos serpenyő mellé a földre guggolva 😅. (Az igazi ázsiai guggolással, ami minden youtube kertépítő videóban megismerhető 🤣).
(éjszakai élet a parton)
És hát persze a thai-ok itt is nagyon cukik, itt is mosolyognak, itt se nagyon tudnak angolul és itt se tudják a beszámozott étlapról sem jól felvenni esetenként a rendelést, hogy be is tudd azonosítani, melyik a te kajád. Diétázóknak, ételintoleranciában szenvedőknek, vallási vagy spirituális, esetleg ízlésbeli okokból ezt vagy azt nem evőknek nem ajánlom 🤣.
Egyelőre csak a White Sand Beach-en voltunk, láttunk fire showt kétszer, valamint eltaxiztunk a jól megszokott thai terrorista toyota terepjáró platóján berendezett „utastérben” a 2 km-re levő Pearl Beachre (100 bath/2 fő), ami köves (mindkét lábam széjjelvágtam🙈), és ahová sznorkelezni mentünk (szinte duna tv műsörszünetes akvárium látvány van, korallok, trópousi halak, meg minden, csak nem annyira színes).
Ma fogunk robogót bérelni és megnézni a helyi látnivalók egy részét, valamint egy hajókirándulós-sznorkelezős napot foglaltunk holnaputánra, ami snack-el, ebéddel, vízzel, üdítővel, hajóúttal, sznorkel cuccal, mentőmellénnyel, taxival 1200 bath/fő (reggel 9-16-ig), amiben a 200 bath/fő nemzeti park belépő nincs benne.
Ja, és reggeli a hotelben kérhető, amit előzetesen sokalltunk, de meglátva a tavalyiakhoz képest 20% körüli áremelkedést, és a közelben levő kis lepra éttermek hiányát rájöttünk, hogy nem rossz a 250 bath/fő „svédasztalos” reggeli, amin pont ugyanolyan kínálat van, mint az Ibis-ben volt tavaly Samuin: fehér toast kenyér, a leghitványabb kukoricapehely, ízetlen paradicsom, zacskós saláta, vaj, 2 féle lekvár, cukros üdítő, nespresso kávé, cukros gyümölcsjoghurt, mini palacsinta cukorsziruppal, meleg ívzben ázó zala felvágott szerű förtelem, meleg thai ételek, tükörtojás, rántotta, virslinek nem nevezhető csirkelábőrlemény rudacska 😅 és 2-3 féle déligyümölcs, valamint tea. Annyival gyengébb ehhez a szállíshoz a kínálat, hogy nincsenek mini péksütik, sütik, valamint a 2 csillagnak köszönhetően tele van mindent sáskaként letaroló, még nálunk is kelet-európaibb oroszokkal 🤣, akik a sorbanállást, a türelem fogalmát, vagy a hagyjunk másnak is életérzést hírből sem ismerik 😅 (vagy nagyon-nagyon-nagyon éhesek 😅).
Nagyon sokat tudnék erről a 2-3 napról is még írni, de szerintem a mai 2 perces posztokon és cikkeken szocializálódott modern ember (saját magam included) a negyedéig sem jutott el így se, ami tulajdonképp nem zavar, főleg azért csinálom ezt az egészet, hogy magunknak megőrizzem az emlékeket ❤️, ha esetleg még valakinek segítek is vele, az csak a bónusz 🥰.